Nagyszokoly község a Dél-dunántúli régióhoz tartozó település, Tolna megye észak-keleti részén a Balaton és a Kapos völgye között terül el. Elnevezése korábban Zecul, Zokol, Sokal. Mai neve hivatalosan 1903 óta használatos. A település és környéke már az ókorban is lakott volt, amit számos kelta és római-kori lelet bizonyít.
III.Béla király idején(1148-1196) a Johannita rend épít itt klastromot.III.Orbán pápa 1187 július 23-án kelt pápai bullája szerint a falu a Johannita lovagrend tulajdona.A község északi határában lévő Béka-pusztán a Templomos lovagrend is megtelepedett, egészen a tatárjárásig. 1272-ben a Dáró nem-beli Moys a fehérvári Domonkos-rendi zárdában élő nővérének adta „William Sokol”-t. Erzsébet királyné 1285 évi oklevele így említi:”terra conditionariorum nostrorum Zecul vocata”. Szokoly 1327-ben is királynői birtokként szerepelt. 1403-ban Luxemburgi Zsigmond a települést Ozorai Piponak adományozza. Ettől kezdve a falu részben ozorai várhoz tartozott, részben köznemesi birtok.
A mohácsi csatavesztés után a helyiek a Johannitákkal karöltve felvették a harcot az átvonuló török sereggel. A templom és a klastrom körül zajlott számtalan áldozattal járó összecsapásban végül alulmaradtak.A faluból csupán a templom és a klastrom romjai, valamint néhány ház maradt a tabánnak nevezett településrészen.A hódoltság első évtizedeit biztonságban vészelte át a falu. A török annyira megvetette a lábát, hogy Szokoli Musztafa még fürdőt is rendezett be a megrongálódott templomban.
Az 1600-as években indult el a hanyatlás.A 15 éves háború alatt a fosztogatások, portyázó szabadcsapatok, valamint a súlyos adóterhek miatt egyre nehezebbé vált az élet. A legnagyobb pusztítást a török kiűzetésekor szenvedte el a település míg végül teljesen elnéptelenedett, csak a puszta templomrom emlékeztetett a néhai Szokolra.
1720-ban kezdődött a község újkori történelme, amikor Papp Kovács János lelkész kérelemmel fordult gróf Esterházy Józsefhez annak érdekében, hogy engedélyezze üldözött igali reformátusok letelepedését a szokoli pusztában.1720 január 24-én meg is kapja a gróf aláírásával ellátott telepítési szerződést. A falu betelepülésével egy időben létrejött egy erős református hitközség. Ma is meglévő templomuk 1790-re készült el. A katolikus templom a Johannita klastrom épületmaradványainak felhasználásával 1748-ban épült, mára már országos műemlék.1737-ben telepedtek le az evangélikusok és kálvinisták magyarkesziből, templomuk 1808-ban fejezték be. A községre jellemző a különböző vallások békés együttélése, erre utal a település későbbi címere is. Nagyszokoly a XVIII.század közepére már jelentős lélekszámmal bír.
Az 1848-49-es szabadságharcban hat helyi kötődésű katona illetve nemzetőr vett részt, kik a református és az izraelita temetőben nyugszanak.
A település végleges formáját a XIX.század második felében nyeri el. Érdekessége a házak folyamatos számozása. mely eltér a szokásos páros-páratlan házszámozástól.
Az egyre erősödő gazdasággal párhuzamosan mozgalmas társadalmi élet zajlott. Mindhárom keresztény egyház működtetett iskolát. Számtalan egylet és polgári-kör alakult.
1866-ban két vízi- és egy szélmalom őrölte az itt termett kitűnő minőségű bánkúti búzát. Szokoly elhíresült kadarka boráról és a világszerte párját ritkító tormájáról. 1873-ra a falu lélekszáma eléri a 2225 főt.
A századfordulótól kezdve a lótenyésztésnek is hatalmas kultusza volt.1915-ben megalakítják az országosan is kiemelkedő jelentőségű Tolnatamási És Vidéke Angol Félvér Lótenyésző Egyesületet. Kifejlődött a Tamási Tájfajta Lóállomány prof.Ócsag Imre munkássága révén.
Az 1940-es évek elején élte Nagyszokoly aranykorát. Ebben az időben annyi pénze volt a nagyszokolyi népnek, hogy könnyen vásárolt földeket és házakat más községekben.
A II.világháború után indult el általánosan a hagyományos falusi életmód sorvadása, ellehetetlenülése. A „népi demokrácia” a téeszesítés révén, az úgynevezett rendszerváltás a privatizáció és a piaci lehetőségek beszűkítésével rombolta le az addig jól működő rendszert. Az utóbbi tíz évben Nagyszokolyon megszűnt az iskola, vasúti közlekedés, a háziorvosi praxis. A jobb élet reményében sokan elköltöztek. Ennek köszönhető a lélekszám drasztikus csökkenése. Ez jelenleg 896 fő.
Őseink – megszenvedve a magyar történelem minden megpróbáltatását – fennmaradtak ezen a vidéken. Egyre több külföldi is felfedezi a falu értékeit és vesz itt házat, telket. Ha mi is megbecsüljük földünk értékeit és képesek vagyunk a benne rejlő erőforrásokkal bölcsen bánni, Nagyszokoly új virágkorát élheti.
Nagyszokoly község címere
Álló, háromszögű pajzs vörös mezejében kék a pajzsfő. A kék mező közepén lebegő helyzetű Luther-rózsa: zöld levelű, ötszirmú fehér heraldikai rózsa, közepén latin kereszttel ékített vörös szívvel. A rózsát jobbról ívesen szélesedő szárú és aljában szegvégű arany apostoli kettőskereszt, balról nyolcágú aranycsillag kíséri. A vörös mezőben lebegő helyzetű, egymáson keresztbetett két arany nyílvesszőn álló, jobbra fordult, arannyal fegyverzett ezüstsólyom. A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, íves aranyszalagon feketével nagybetűs felirat: NAGYSZOKOLY. A településnév előtt és után egy-egy díszpont.
A szláv „SZOKOLY” sólymot jelent. A címerképek megfogalmazásakor szem előtt kell tartanunk azt a legfontosabb heraldikai elvet, mely szerint annál értékesebb egy címer, minél kevesebb motívumot sorakoztat fel a pajzson. A címer elsődleges feladata ugyanis a megkülönböztetés, és sohasem az, hogy minél többet meséljen tulajdonosáról. A sólyom címerpajzson szerepeltetése tehát már önmagában is elegendő a község jelképezésére. A nyílvesszők a honfoglaló magyarokra utalnak.
A heraldikai mázak jelentése:
Vörös (Mars): hazaszeretet, önfeláldozás, tenni akarás, nagylelkűség.
Kék (Jupiter): elvhűség, állhatatosság, ellenálló képesség, bizalom.
Zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, szépség, örökkévalóság, egészség.
Arany (Nap): értelem, ész, hit, tekintély, erény, erkölcsösség.
Ezüst (Hold): bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.
Nevezetességek, Neves emberek
 | I.Világháborús Emlékmű 1923 Sidló Ferenc szobrászművész alkotása „ Emlékezzünk a Hadúrhoz megtért hőseinkről” 1914-1918 |
 | Dícsőség a Magyar Hősöknek 1956 Dr. Tóth László állatorvos alkotása |
 | Emlékmű a II. Világháború Áldozatainak 1939 – 1945 |
 | A mai Községi Önkormányzat két szintes épülete, részben őrzi az eredeti építészeti formáját. 1909. november 07-én történt az átadás. |
 | Ágostai Evangélikus Egyháztemploma épült 1808.-ban. |
 | Katolikus Egyházközség Szent György vértanú temploma, középkori eredetű Országos Műemlék |
Neves emberek
Holéczy Mihály
evangélikus esperes, író, költő, publicista.
Szül. 1795. okt. 16. Komáromban; iskoláit szülővárosában és a pozsonyi ág. ev. lyceumban járta; onnét jött vissza Komáromba, hogy 1814 . júl. 5. tanítói (praeceptor) állását elfoglalja az ottani ev. egyházközség iskolájánál; 1815. nov. 1. rector lett; azonban már 1816. febr. 19. más töltötte be helyét és ő Csákvárra távozott rectornak; onnét pedig Nagy-Szokolyba (Tolnam.) ment lelkésznek, hol 1838. márcz. 29. meghalt.
Költeményeket irt a Szépliteraturai Ajándékba (1821–1827), a Felső-Magyarországi Minervába (1825. XII.), a Koszorúba (1829–32., 1838.); czikkeket a Széplit. Ajándékba (1821. Körültekintés a komáromi várban), a Tudományos Gyűjteménybe (1824 . V. A komáromi földindulások, francziául közölte Férussac, Bull. Scient. Nat. XVIII. 1829. 195. l., 1825. V. Rév-Komáromnak esmertetése, 1826. IV. A Vértesekben talált kővé vált fogról, VII. A majki klastrom időnkben. IX. Zrinyi Miklósnak a vadkan által elesettnek lélek-képe s halál-évében tettei, IX. Nedeczi és szentbékalyai állítólagos római régiség tréfás megfejtése, 1827. IX. Mozárt élete, X. A francziák Pozsonynál 1809-ben, 1828. I. Portugalliai Henrik, VIII. Eugeniusnak a zentai ütközetről Leopoldhoz írott levele, és a meghaltakról s megsebesettekről kiadott tudósítás, 1829. IV. Bregetiumi és Báróczházi régiségek, V. A martinestyei viadal, XII. Zsidó barátok Sziriában, 1830. VI. Nyomozások a czigányokról. VII. A selyemtenyésztés története s jelen való állapotja Tolna vármegyében, X. Qu. Horatius Flaccus és könyvismertetés, 1831. IV. Amerikai egyesült államok vallás tekintetében, VII. Egy gondolat az üstökösökről, VIII. Emlékoszlop a hét esztendős háborúról, IV. Mahometnek Tököly Imrét magyar fejedelemségbe igtató levele, 1682, X. Az első dolgok. 1833. I. Amerikát az ó-kor esmérte. VI. A havi s héti napok magyar nevezetéről, X. Mahomet a koránról a koránban, XI. A régiek baziliszkusának lehető származásáról, XII. Belgrád hadi történetei, 1834. I. Melyik médiai király Arphaxard? III. A magyar nemzet értelme, VI. A szabadító-háború Dunán-túl, VII. Aba Sámuel, 1835. VI. A szabadító-háború Dunán és Tiszán innen, VIII. Kempelen Farkas automatjai, IX. Herodot a Scythákról, X. Szentmártonyi Ignácz csillagász hazánkfia Lissabonban, Chladni német természettudós hazánkfia, Gieseke, Hummel, Palugyánszky Mihály, 1836. II. MO HERIAM di PESCEIORUM TUNIATI, III. Szent Tamás apostol Amerikában, VI. Az egyiptomi történetnek melyik periodusához tartozik az exodus?, VII. A szabadító háború Tiszántúl, 1837. I. A nagy Fridrik esméretéhez adatok, IV. Valami a veres barátról, V. Karinthiában a magyarok Althofennél és Bleiburgnál, A holttenger, IX. Wieliczkai és bochniai sóaknákról, XI. Az aranykert, 1838. I. A szabadító háború Magyarország határain kívül, 1680–1699. X. Thüringen-hesszeni Erzsébet; kivonatokat közölt 1828–29-ben az Allg. Kirchen-Zeitungból és 1828, 1832, 1837-ben könyvismertetéseket); a Kritikai Lapokba (1834 . IV. Az ugynevezett prágai táblák ügyében Horvát István ellen); egy anakreoni versezetét közli a Figyelő (XX. 163.) Kolmár Józsefnek, Vigasztalás szava a keserűség napjaiban. Keszey Klára asszonynak várbogyai Csepy Zsigmond… élete párjának… koporsója felett mondott prédikáczió apr, 17. 1815. Rév-Komáromban cz. füzetéből. A rév-komáromi augusztána vallástételt tartó evangyélika oskolának emlékezete. Rév-Komárom, 1823. Óda b. Podmaniczky Károly úrhoz, midőn a Duna tulsó kerületi aug. vallástételt tartó evang. superintendentiában a főinspektorságot fölvette. Pest, 1826.Losonczi István, Hármas Kis-Tükör cz. munkáját új rendszerben kiadta… és a dunántúli kerületi evangelikusok Névtárát 1834-re szintén kiadta saját költségén.Kézirati munkái: Vegyes tárgyú kéziratai 1823–27. 4rét 32 levél és Zrinyi Ilona Munkácson 1829., ehhez: Óda a pozsonyi magyar társasághoz 4 rét 15 levél és levele Horvát Istvánhoz, Csákvár, 1826. okt. 2. (a m. nemzeti múzeumban); egy verses kötete van gyűjteményemben 1813-ból 8rét 106 lap, melynek táblájára írta születésének dátumát.
/forrás: Arcanum/
Dr. Szabó Árpád (1911-1978)
Nagyszokoly körzeti orvosa 1934-től haláláig.
Községünkben rendkívüli megbecsülésnek örvendett nem csak szakmai tudása, hanem végtelen humánuma miatt is. Emberi nagyságát jól példázzák az alábbi sorokban leírtak:
A megmentés története
1942-ben az Eperjes-i (Presov, ma Szlovákia) akkor Csehszlovákia-i zsidókat deportálták Lengyelországba, a Demblin-i gettoba. A deportáltak között volt egy házaspár, Lichting Alex és Eszter. Lichting Esztert kényszermunkára küldték a Citadellára amely egy erőd volt a városban, és Lichtig Alexet kényszermunka táborba küldték. Október 15-én összefogdosták a munkaviszonyban nem álló zsidókat. A Citadellán dolgozokat, köztük Alex testvérét és anyját október 28-án Treblinkába vitték. Egy német őr segítségével Lichting feleségének, Eszternek egy másik zsidó asszonnyal és kislányával együtt sikerült elmenekülnie. Követve az őr tanácsát a három szökevény a tábor felé futott, ahol Alex dolgozott. A zsidó őr megengedte nekik, hogy átmenjenek a szögesdrót kerítésen, mely körülvette a tábort, és az egyik táborparancsnok, az SS tagja, megengedte, hogy a nők a munkások közé kerüljenek. 1942 december 3-an Alex Lichting a vágányok közelében dolgozott, és német tolmácsként szolgált, megkönnyítve a munkát a lengyelek és a német tisztek között. Ezen a reggelen egy magyar katonákkal teli vonat érkezett a frontról és megállt a tábornál. Lichting odament a vonathoz és folyékony magyarsággal cigarettát kért. Dr. Szabó Árpád, a vonaton lévő katoanaorvos, hallotta Lichtinget beszélni és meglepődött, hogy lengyel földön összeakad egy anyanyelvi magyarsággal beszélővel, és kérte a zsidó munkást, hogy mondja el történetét. Lichting előtt rövid idő alatt világossá vált, hogy Szabó olyan ember, akiben megbízhat. Minden bátorságát összeszedve megkérte a jó doktort, hogy csempéssze át őt, — vagy legalább a feleségét — Magyarországra, ahol él egy sógornője. Dr. Szabó habozas nélkül beleegyezett, és elküldte Lichtinget, hogy hozza el a feleségét, hogy mindketten vele jöjjenek a vonaton. Lichting nagy összeget ajánlott Szabónak, hogy őt és feleségét a határon átcsempéssze. Szabó dühösen válaszolt, hogy neki egyáltalán nincs szüksége az ő pénzükre, vagy a Lichting család pénzére. Az ő egyetlen motivációja az volt – mondta – hogy megmentse ártatlan emberek életét. A négy napig tartó úton Szabó rejtegette a zsidó párt a vonaton, élelmet hozott nekik. A hideg éjszakákon a házaspárt saját fülkéjébe hozta, ahol fel tudtak melegedni. Amikor a vonat elérte a szlovák határt, mozdonyt cseréltek. Egy szlovák tiszt ellenőrizte a vonatot és felfedezte a két zsidó menekültet. A hivatalnok követelte, hogy Lichting és felesége szálljon le a vonatról, de Dr. Szabó minden felelősséget magára vállalt. Hol alkudozva, hol fenyegetődzve Szabó meggyőzte a tisztet, hogy hagyja békén Lichtingéket. Dr. Szabó gondját viselte a zsidó párnak, amíg meg nem érkeztek Budapestre, ahol meggyőződött arról, hogy biztonságosan elhagyták az állomást. Odaadta nekik a fényképét, nevét és címét. Szabó véletlen találkozása ezekkel az emberekkel, akiket azelőtt sosem látott, megmentette e két zsidó ember életét. A háború után Lichtingék keresték Szabót és idővel megtalálták Nagyszokolyon. Közeli kontaktusban maradtak vele még azután is, miután kivándoroltak az USA-ba.
1970 július 21-én a Yad Vashem Dr. Szabó Árpádot az IGAZ (ember) A NEMZETEK KÖZÖTT címmel ruházta fel.
prof.Dr. Ócsag Imre (1920– 1996)
mezőgazdasági mérnök, címzetes egyetemi tanár, állattenyésztési szakíró.
A tolnatamási félvér ló kialakulásáról írta mezőgazdaság-tudományi értekezését. Kutatásokat végzett a ló takarmányozásával és annak élettani folyamatainak vizsgálatával kapcsolatban. Foglalkozott a tolnatamási és a mezőhegyesi magyar félvér és a muraközi fajta tenyésztésével, a tengelici kisló előállításával, valamint a nóniusz fajta sportra való alkalmasságával illetve a ló mozgásának tanulmányozásával. Pályáját a mezőhegyesi ménesbirtokon kezdte mint gyakornok, majd 1949-től az Állattenyésztési Kutatóintézet lótenyésztési osztályán dolgozott, később pedig ennek az osztálynak lett a vezetője 1984-ig. Oktatta a lótenyésztést 1957-től a gödöllői, 1980-tól a debreceni agráregyetemen, magyar állattenyésztők generációit készítette fel szakmailag. Ő szervezte meg a gyermeklovagoltatást is. Szakírói munkásságát több ló- és ebtenyészeti szakkönyv is fémjelezi.
Munkái:
- A puli (Mezőgazdasági Kiadó, 1962)
- A nóniusz (Mezőgazd. Kvk., 1984)
- A kisbéri félvér (Mezőgazdasági Kiadó, 1989)
- Csikónevelés (Halász Bélával közösen, 1955)
- Magyar lovas könyv (Több társszerzővel együtt, 1988)
- Magyar kutyafajták (Sárkány Pállal közösen, Corvina; Mezőgazdasági Kiadó, 1987)
- A legifjabb lovas tömegsportjának kialakítása (Társszerző, 1989)
- Kis magyar lovaskönyv (KO-LIBRI Kvk., 1990)
- A gazdasági ló (GAZDA Kistermelői Lap- és Kvk., 1995)
/forrás:Wikipédia/
Nagyszokolyi Papp Gyula